avagy hogyan lesz Egy Ügy egy különleges nevelési igényű gyermek édesanyjának kihívásaiból és a szúfi misztika örök hívásából -ahogy végül mindenből:)

Az egyszarvú képével kezdeném: az egy-fókuszúság állapota, amikor életed minden esszenciális vonala egy irányba áll, egy mederbe látszik terelődni. Erő-teljes kép, ugye?

Azért akart ez a felület megszületni, mert egyértelművé vált, hogy bizonyos helyzetekre azért nem áll rendelkezésre 'kész' megoldás, mert valami újat kell létrehozni - együtt veletek, akiket ez megszólít.

Ismerős az érzés, hogy miután oly sok időt elvesztegettél a hiábavaló keresgéléssel-próbálkozással, belátod hogy a meglévő formák egyszerűen nem alkalmasak arra, aminek pedig égető szükségét érzed, egy távolról jövő hívás értelmében? Oda kell tenned azt, ami legbelül Te vagy, hogy mutassa az utat..
Mert ez nem a személyes, mulandó vágyakról szól, hanem "Hogy önmagam esszenciája lehessek…" (J.Bucay)
Sokan vagyunk, akiket valamilyen oldalról megérintett az idegrendszeri 'rendellenességgel' élő emberek élete, az a sok mély rejtély, ami e jelenség mögött kirajzolódni látszik. Mi is az igazán rend-ellenes? Milyen világban élünk -és milyenben szeretnénk élni?

Az egy-ügyűség kétértelmű kifejezés:) Értheti valaki alatta az értelmileg egyszerű szintet, egyfajta lekicsinylő értelemben- de jelentheti azt az állapotot is, amikor egy életút letisztul, egyetlen fókusz köré rendeződik..
A szúfi költészet talán nem túl sokat mond a legtöbb ember számára. A lényege valahol az egy-ügyűség utóbbi, második értelmezése, mely állapothoz akkor jut el valaki, ha kitartóan követi szíve legmélyebb vágyakozását, s útközben lehull róla mindaz, mi lényegileg nem tartozott ehhez a központi elvhez..
Szívem Szerelemben ég

Céltalan bolyongok életem romjai közt
Régi énem idegen lett
Legbensőbb lényemben kereslek

Valaha a szerelem mítoszait olvastam
Most én lettem a mítikus szerelmes
Nem tudok már különbséget tenni kép és valóság közt
Mint az árnyék, vagyok és nem vagyok
(Rúmi)
Ismerős az, amikor elfogynak a szavak? Amikor belehullasz egy szempárba, feloldódsz egy ölelésben? Eltűnnek a határok, lehull az álarc, a páncél - és kinyílik a szív.
Valószínűleg a szerelem jólismert érzése jut leginkább erről eszükbe az embereknek. Ez az állapot azonban nem kellene, hogy olyan ritka és szűken értelmezett legyen. Az anyák például biztos, hogy jól ismerik gyermekükkel kapcsolatban is ezt az érzést. Van azonban még tovább..

A legtöbb emberben sok félelem él a mássággal szemben, hisz az ismeretlen, és mint ilyen, ellenérzést kelt. De, az élet bármely területén, amint ezt el merjük engedni, csodák nyílnak ki, és rengeteget tanulunk együtt.
Tehát a közös pontok, ahol kapcsolódunk.. ezekre szeretném a figyelmedet irányítani. Mert ha engedjük, hogy tanítson az élet, letisztul minden más.

Természetesen nem mindannyiunknak van dolga az eltérően fejlődő, különleges ellátást igénylő embertársainkkal - a lényeg számomra a kapcsolódás ősi igénye, az a mélyen derengő emlék, hogy egymástól elszigetelt létezésünk nem az eredetileg természetes létforma. Annak felismerése, hogy a legtöbbet komfortzónánk elhagyásával tanulhatunk.
Az én életemben úgy tűnik, annak van kiemelt fontossága, amire a gyermekek tanítanak -vagy a gyermekiség, bárkiben. Számomra ezt jelenti az együgyű. Ez az, ahonnan kiindulunk, és ahova visszatérhetünk.

És igen, mindennek szoros köze van egymáshoz - sejted kicsit, hogyan?