„Amit
teszek, áramoljon ki belõlem, mint egy folyó,
erõltetés és visszafogás nélkül, ahogy ez a gyermekekkel van.”
(Rilke)
Az Unikornis Egyesület egy szívmelengető támogatói gesztus által inspirálva új fejezetet nyit a működésében – új tagokat toborozva, és feltartva újra azt a zászlót, ami szervezetünket valójában létre hívta: a mindannyiunkban több teret kérő gyermeki tiszta Erő.
Kettős érzéssel
írom e sorokat.. A lelkesültség és a kimerültség egyidejű jelenléte (talán
többeknek ismerős) ~ Tudom, hogy nem véletlen, hogy a csapatunkban időközben kb
minden érintett szülő állandó felügyeletet igénylő gyermeke saját életét éli
már valahol – Mátét kivéve. Azt érzem, hogy az a belső kép, ami elindította az ‘együgyűek’
blogot, amiből aztán az egyesület született, nem kapott elég fókuszt az eddigi
munkánkban, pedig akármilyen nagy szükség van valódi változásra a
mindennapjainkban ezzel a már 21 éves nagyfiúval, számomra még ennél is égetőbb
a bennem egyre erősödő hívásra felelni:
Teret adni sokféle
módon annak a bennünk élő Gyermeknek, akire a különleges nevelési igényű
fiatalok is emlékeztetnek (ha belegondolunk, nem is olyan különleges az ő
igényük..) Én nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én akárhányszor igazán el
tudok lazulni, azonnal abba az állapotba kezdek kerülni, amit gyerekkoromban
annyira szerettem: egy kellemes izgalom, a kaland illata, a kíváncsiság az
újra, nyitottan, ösztönösen mindenben az Élet csodáját sejtve, érezve, hogy a
szerves része vagyok..
Akármilyen is
volt a gyerekkorunk, az enyém sem volt felhőtlen, ami ezekben a beláthatatlan
változásokat hozó időkben a legfontosabb, az pontosan erre emlékeztetni egymást
és előhívni újra ezt a tiszta Szeretetlényt, aki csak erre vár, hogy szabadon
kifejezhesse magát, élje az álmait, kreativitását összhangban a Természettel,
közösségben, emberi fraktálokként együttműködve azokkal, akiket a közös
rezgések, inspirációk most összeterelnek.
Jó ideje látom én
is magma körül, milyen sokan figyelnek és várnak a pillanatra, amikor
elérkezettnek látják az időt meglépni valami fontosat, amiben az eddiginél
sokkal önazonosabban tevékenykedhetünk, annak a jó érzésével, hogy a helyünkön
vagyunk, egy csapat részeként, másokat is gazdagítva az ajándékainkkal,
egészségesen áramoltatva az energiákat.
Mostanra jobban
elengedtem, hogy milyen formában érkezik megoldás arra, hogy Máté is friss energiákkal
legyen körülvéve, mint az elején, amikor még szabadon tudta élni azt a csodát,
aki ő, a sok korlátozás nélkül, ami a kellő támogatás hiányában kialakult - és
ami miatt megrekedt valahol a kibontakozása. Csakúgy, mint az enyémJ és tudom, hogy nem csak a hozzánk hasonló
helyzetben élők ismerhetnek ebben magukra.
Rengeteget jön elő bennem az a kép is, hogy egymás közelében élők időnként egy tábortűz körül összegyűlnek zenélni, táncolni akinek jólesik, beszélgetve teret adnak mindannak, ami nem találja bennük a helyét, és ebben a közös térben bármi elakadt energia elrendeződhet, mindenki gyógyul.
Biztos, hogy
szeretnénk fizikailag is egy helyet teremteni azokhoz a tevékenységekhez, ami a
fentiek szellemében a fókusza lesz ennek az új fejezetnek, de első lépésként
várjuk azok jelentkezését, akit ez a kép hív, mert ebben a szellemiségben végez
vagy szeretne végezni valamilyen tevékenységet, amit egy egyesület részeként ki
tudna jobban bontakoztatni ~ vagy egyszerűen hasonló értékekben hisznek, a
szétesőben lévő régi működésekben pedig egyre kevésbé. Gyógypedagógusok is
felhívást tesznek közzé arról, hogy szerveződni kellene, a segítségükre
rászoruló családokkal egymást direktebben megtalálva, hogy munkájukat méltóbb körülmények között végezhessék. Hát rajta, lássuk ez a
zászló most kiket indít meg, és mi születik az új szelek szárnyán :)
Találkozókat,
beszélgetéseket is szeretnénk szervezni, gondolva mindazokra, akik ezekben a
kihívásos helyzetekben tudnának töltődni ilyen együttlétek alkalmával, amikor
egymásban erősíthetjük mindazt az adottságot, amire most olyan nagy
szükség van. Régóta hajt, sokakkal együtt, annak a fontossága, hogy a tiszta,
eredeti, gyógyító minőségeink felszabaduljanak a sok gátló tényező alól, és
végre ne üres versengésre, megfelelési kényszerekre fecséreljük a drága erőnket,
hanem beleálljunk abba a kiapadhatatlan forrásba, ami a legtöbbünkben
elfelejtve de ott buzog, ahonnan természetes lendülettel tudunk szeretetet és
nyitottságot vinni minden helyzetbe, oldva a feszültségeket, összebékítve az
ellentéteket, és igen, ezáltal mindenki másban is elindítva azokat az öngyógyító
folyamatokat körülöttünk, ami ránk is visszahat.. Ezekről is beszélgethetnénk
majd:) Felszabadítva egymásban az örök gyermeket...
