Februárban hivatalosan bejegyzésre került az Unikornis Egyesület:)
A gyerekeink, akik miatt ezen a néven hívtuk létre, pontosan ilyen csodalények, akiknek valódi arcát tiszta szívvel lehet igazán meglátni - és ez a feltáruló kép lenyűgözően szép.

Ezt a blogot annak idején az egyszarvú képével indítottam, az egy-fókuszúság gondolatával, az egy-ügyűséggel abban az értelemben, amikor egy életút letisztul és egyetlen fókusz köré rendeződik..
Aznap, amikor megérkezett a hír az egyesület hivatalos bejegyzéséről, Csordás Anettől meghívást kaptunk az I. Közös Ügyeink Konferenciára - amin ma részt is vettünk. Fókuszban a gondoskodás állt - a szó legtágabb értelmében. Azt a kérdést jártuk körül, hogy ezt a legszebb és legtermészetesebb emberi jelenséget, ami kivétel nélkül mindenki életében alapvető fontosságú, mennyire háttérbe szorítja, maga alá rendeli a profitorientált gazdaság, az a kegyetlenül daráló kerék, amit nem akaszthat meg holmi non-produktív dolog.. ezért láthatatlanná próbál tenni minden ilyen "problémát".
Elhangzott sok, még számunkra is megdöbbentő adat, megszólalt sok remek szakember, érintett, sőt még pártok képviselői is. Szép egyensúlyban voltak a tények és a legalább annyira fontos eszmék. Részletekért bátran keressen, akit érdekel.
Öröm minél láthatóbbá válni egymás számára, mindinkább együtt tenni a lépéseket az egy-ügyűekkel - és hiszem, hogy így tisztulhat a kép kifelé is, ami pedig elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy valódi megoldások szülessenek. 
Ami az Unikornis csapatát illeti, hamarosan közös fotókkal is jelentkezünk, itt a március, indul a tavaszi lendület:)

összefoglaló az eseményről: https://444.hu/2018/03/01/visszaternek-az-urinok-es-a-cseledek

Örömmel jelentem, hogy az Unikornis Egyesület bejegyzés alatt van, reméljük hamarosan megkapjuk a bíróságtól a visszajelzést.
Sok minden történt az utóbbi hetekben, hónapokban. Részt vettünk egy képzésen a támogatott lakhatás kapcsán (az egyszerűség kedvéért lakóotthont, gondozóházat emlegetek mindig, de jelenleg ez a TL a hivatalos megnevezése annak, amit létrehozhatunk) - nagyon sok hasznosat tanultunk.
Van egy lehetséges helyszínünk is, ahol bérlőkként elindíthatnánk jövőre az elképzelésünket, de egyértelműen a saját ingatlan a cél. Folyamatban vannak további külföldi támogatási lehetőségek, amihez persze még munka és idő kell, de tesszük a lépéseket sorban:) És bizony Máté közben 16 éves lett...
Ma pedig egy remek kiadványt bemutató beszélgetésre volt szerencsém eljutni: Anya kiáll és beszél http://www.kozeletiskolaja.hu/page/blog/tagged/könyv/ - nagyon jó volt hallgatni a megszólaló anyákat, akik különböző fontos területeken végeznek érdekképviseleti tevékenységet. Arról a területről, amiben mi is legérintettebbek vagyunk, Csordás Anett volt jelen a Lépjünk, hogy léphessenek egyesület képviseletében. Nemrég voltam egy hasonlóan erőteljes beszélgetésen, aminek a legelején elhangzott a felvetés, hogy mivé válna a világ, ha a hasonlót keresnénk egymásban, és nem a különbségeket... Rengeteget tudnék írni ezzel kapcsolatban, de csak hírt szerettem volna adni végre újra röviden. Folytatás következik:)

Sziasztok,

Annak örömére, hogy holnap már egy jogásszal találkozunk a tervezett lakóotthont érintő konkrét törvényi előírásokat átbeszélni, szeretnék újra pár gondolatot megosztani itt.
Összeállítottunk egy kis igényfelmérő kérdőívet érdeklődő családok számára, ezért ha olyanokról tudtok, ahol tizenéves vagy fiatal felnőtt érintett él, akár súlyosan vagy enyhébben sérült, és szívesen kapcsolódnának egy közösségi kezdeményezéshez, kérlek osszátok meg velük ezt a kis felhívást. Ha írnak nekem, már küldöm is a kérdőívet:) galkati789@gmail.com
Ahogy már jeleztem, egy kislétszámú helyben gondolkodunk, ahol a szülők is aktívan részt vesznek a közösség életében a szakemberekkel együtt, tehát a szoros kapcsolat a gyerekeikkel fennmarad, mégis mindenki tehermentesül, a gyerekek élete pedig szinesebbé válhat:)

Jártunk egy holland házban is, ami kint egy elterjedt modell, és sokban hasonlít az elképzelésünkhöz - és soksok értékes kapcsolódás születik folyamatosan. 
Ahhoz, hogy egy lakóotthon működőképes is maradjon hosszútávon, természetesen szükség van stabil bevételforrásra is a változó mértékű támogatások mellett, ezzel kapcsolatban is van már pár izgalmas elképzelés:) Csak az egyiket említem, hogy ne írjak regényt... Imádom a török reggeliket... Megvan a kép? Ropogós  meleg kenyér, tojásos lecsó, olajbogyó, uborka, paradicsom, friss sajt - és mézzel csorgatott tejszínes vaj mmmm -meg persze tea. Hogy a legtipikusabbakat vegyük.

Magyar szívnek teljesen otthonos összeállítás, mégis van egy erőteljes varázsa annak, amikor ráérősen elfogyasztunk jó társaságban egy ilyen bőséges reggelit, hát még ha olyan lélekemelő dekorációkkal vagyunk körülvéve, mint Rumi költészetének apró gyöngyszemei.

Egy reggelizőhely elég, ha délig van nyitva, de helyet adhat értékes programoknak is, és persze terjesztheti az otthonnal kapcsolatos információt a betérők körében. És van még sok jó ötlet...

De most csak egy dolgot szeretnék még megosztani veletek: Máté kettős állampolgársága kapcsán felmerült egy külföldi gyűjtőoldal, ahol ilyen elképzelések megvalósításában támogatókra lehet lelni. Kezdők vagyunk még kicsit ebben a témában, így például egy ideig inaktív volt a létrehozott oldalunk (egy kinti barátunk tudta feltenni, mert Magyarországon ez nem működik, és kinti bankszámla kellett hozzá stb) - de újra aktív már, és igyekszem rendszeres frissítéseket feltenni.

Az a legvalószínűbb, hogy létre fogunk hozni egy újat, ahol még egyértelműbb, hogy egy hiánypótló lakóotthon miatt keressük a támogatást, de ha tudtok olyanokról, vagy fórumról, ahova érdemes ezt a linket megosztani, előre is köszönjük mindazok nevében, akiknek ez segítségére lesz a jövőben:

https://www.gofundme.com/gofundmate -updates alatt található friss információ

Miért született ez a blog?

Hosszas küszködés után, hogy kellő teret teremtsek mindennapi tennivalóim közepette annak, ami látszólag nem olyan sürgős, de ott legbelül egyre hajt.., rájöttem, hogy hasztalan próbálom e kettőt külön kezelni, hisz szépséges mintává szövődött egybe az éveim során. Ezt a mintát próbálom egyre tisztábban láthatóvá tenni. A első, bevezető bejegyzés után most szeretém konkétabban is megfogalmazni, miért született ez a blog.
Több, mint tizennégy éve egy csodás kis lénynek viselem gondját, s próbálom megfejteni a titkát.

Mátéval eddig a nonverbális kapcsolódás végtelen gazdag világában tettük a legtöbb felfedezést. Nézzétek el nekem, ha ez a kissé túlnyomóbban jobb-agyféltekés világ itt-ott tükröződik az én verbális kifejezésmódomban is:)
A fiam többnyire kontrollálhatatlan epilepsziája miatti folyamatos stressz rengeteget lefaragott belőlem, és egyre inkább visszaterelt egyfajta gyermeki állapotba. Ennek sok összetevője van, például minden kis apróságnak, nyugodt percnek végtelenül tudok örülni, de az is része, hogy úgy érzem, nagyon egyszerűvé váltam bizonyos értelemben, és teljességnek élek meg minden pillanatot, amikor egy tekintetben, ölelésben, csendben a maga letisztultságában megnyilvánul a szeretet, ami összeköt. Nincs és nem is kell ennél több. Végtelen gazdagság rejlik mögötte, ami legnagyobb részt agyonszabályozott világunk keretein túl nyer valódi értelmet, mert azt tapasztalom, hogy megosztani is leginkább egy másik szinten lehet, hiszen az értéke a hagyományos érzékelés számára szinte nem felismerhető...
Amikor ezt a blogot elkezdtem, az első bejegyzésben is utaltam a nyitásra az ismert kereteken túli felé, és gondolataimat ezzel a gyermekiséggel zártam.
Kezembe került közben Hugo Rahner: A játszó gyermek c. könyve, melyben "a játékmisztikát járja körül a szerző, mert úgy véli, manapság újra időszerű, hogy igyekezzünk megvalósítani a vidám-komolyan játszó ember szép leleményességét". Sok érdekes gondolatra bukkanok benne erről a finom egyensúlyról öröm és komolyság között, és eszembe jutnak beszélgetések a gyermekiség kettős értelméről is: a gyerek néha visszaél helyzetével, és kiszolgáltatja, kényezteti magát másokkal (persze, ha engedik ezt a mintát kialakulni benne); ezt inkább gyerekességnek hívjuk, de én a gyermekiségnek arról a jelentéséről, állapotáról beszélek itt nyilván, ami visszatérés a tisztasághoz, nyílt szívvel fordulva egymás felé, a pillanat valódiságában élve meg mindent. Sokat lehetne erről mondani. Sok szó is esik róla - és azt kívánom, ezek ne csak szavak legyenek.. hanem megélt tapasztalat.

Ennek a szellemében érik évek óta a késztetés olyan közösséget létrehozni egy kislétszámú gondozóház formájában, ahol minden érintett nyer: azok a különleges nevelési igényű gyerekek, akik összetettebb kihívásaik miatt jelenleg még Magyarországon nem igazán kapnak optimális gondozást az otthonukon kívül; a szüleik, akik épp emiatt kezdenek kimerülni, és halaszthatatlannak érzik több teret adni a saját lényükben rejlő adottságok kibontakoztatásának; és azok az elhivatott szakemberek, akik nagyobb intézményektől függetlenül szeretnék azokat a módszereket alkalmazni, aminek hatékonyságát megtapasztalták - legelsősorban arra építve, hogy minden gyerek kellő figyelmet kaphasson saját igényeinek megfelelően.
Abban hiszek, hogy legjobban hasonló lelkületű emberek tudnak együttműködni, és ez az egy-ügyűség egy olyen összetartó erő, ami képes új utakat teremteni. Újra van szükség abban az értelemben, hogy a kevés önellátásra képes fiatalok nálunk még többnyire olyan helyekre kerülnek a szülők erejének elfogytával, ahol a könnyebbség kedvéért merevek a szabályok, pedig én hiszem, hogy akik egyet akarnak, meg tudnak találni olyan megoldásokat, amiben mindenki jól érzi magát. Ez azonban nem könnyű, abból az egész világon életbevágóan fontos dologból kell hozzá a legtöbb, amit egymás emelésének hívunk. Higgadtság, felelősségvállalás, és persze szilárd hit..
 Egy olyan hely lebeg a belső szemeim előtt, aminek a szülők is aktív szereplői, miközben jelentős tehermentesítést kapnak úgy, hogy egészséges mértékben tudnak gyermekükkel időt tölteni. A gyerekek pedig sokkal több friss energiához jutnak, mint ha csak fáradt szüleik viselnék gondjukat. Különösen fontos lehet ez, ha egy szülő egyedül neveli a gyermekét. Egy gyereknek bizonyos korig otthon a helye, azonban ezeknél a gyerekeknél összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékű a szülőkre utaltság, ami miatt az egyébként 2-3 évig tartó intenzív figyelmet igénylő állapot kitolódik... Máténál például az a legnehezebb, hogy míg nagy öröm az önálló mozgásképesség, a kiszámíthatatlan epielpsziás tünetek és a fokozott mozgásigánye együtt azt eredményezik, hogy egy pillanatra sem lehet szem elől téveszteni, sokszor egyedül elengedni sem. Azt is biztosan tudom, hogy a mindebből kialakult túlzott féltésem miatt mellettem nem is hoz ki magából mindent, amire képes, hisz megszokta, hogy ott vagyok és segítek. Elérte azt a kort, hogy kicsit jobban le kell válnunk egymásról. Az egészben az a szép, hogy mindketten kapcsolódni szeretünk legjobban, adni azt, amink van, ezért nem is kérdés számomra, hogy egyfajta közösségi megoldás az út.
Egyre több kapcsolódás születik olyanokkal, akikben hasonló vágy él. Egyre inkább kirajzolódnak a megvalósuláshoz vezető utak. Ha hívást érzel, menjünk együtt :)

avagy hogyan lesz Egy Ügy egy különleges nevelési igényű gyermek édesanyjának kihívásaiból és a szúfi misztika örök hívásából -ahogy végül mindenből:)

Az egyszarvú képével kezdeném: az egy-fókuszúság állapota, amikor életed minden esszenciális vonala egy irányba áll, egy mederbe látszik terelődni. Erő-teljes kép, ugye?

Azért akart ez a felület megszületni, mert egyértelművé vált, hogy bizonyos helyzetekre azért nem áll rendelkezésre 'kész' megoldás, mert valami újat kell létrehozni - együtt veletek, akiket ez megszólít.

Ismerős az érzés, hogy miután oly sok időt elvesztegettél a hiábavaló keresgéléssel-próbálkozással, belátod hogy a meglévő formák egyszerűen nem alkalmasak arra, aminek pedig égető szükségét érzed, egy távolról jövő hívás értelmében? Oda kell tenned azt, ami legbelül Te vagy, hogy mutassa az utat..
Mert ez nem a személyes, mulandó vágyakról szól, hanem "Hogy önmagam esszenciája lehessek…" (J.Bucay)
Sokan vagyunk, akiket valamilyen oldalról megérintett az idegrendszeri 'rendellenességgel' élő emberek élete, az a sok mély rejtély, ami e jelenség mögött kirajzolódni látszik. Mi is az igazán rend-ellenes? Milyen világban élünk -és milyenben szeretnénk élni?

Az egy-ügyűség kétértelmű kifejezés:) Értheti valaki alatta az értelmileg egyszerű szintet, egyfajta lekicsinylő értelemben- de jelentheti azt az állapotot is, amikor egy életút letisztul, egyetlen fókusz köré rendeződik..
A szúfi költészet talán nem túl sokat mond a legtöbb ember számára. A lényege valahol az egy-ügyűség utóbbi, második értelmezése, mely állapothoz akkor jut el valaki, ha kitartóan követi szíve legmélyebb vágyakozását, s útközben lehull róla mindaz, mi lényegileg nem tartozott ehhez a központi elvhez..
Szívem Szerelemben ég

Céltalan bolyongok életem romjai közt
Régi énem idegen lett
Legbensőbb lényemben kereslek

Valaha a szerelem mítoszait olvastam
Most én lettem a mítikus szerelmes
Nem tudok már különbséget tenni kép és valóság közt
Mint az árnyék, vagyok és nem vagyok
(Rúmi)
Ismerős az, amikor elfogynak a szavak? Amikor belehullasz egy szempárba, feloldódsz egy ölelésben? Eltűnnek a határok, lehull az álarc, a páncél - és kinyílik a szív.
Valószínűleg a szerelem jólismert érzése jut leginkább erről eszükbe az embereknek. Ez az állapot azonban nem kellene, hogy olyan ritka és szűken értelmezett legyen. Az anyák például biztos, hogy jól ismerik gyermekükkel kapcsolatban is ezt az érzést. Van azonban még tovább..

A legtöbb emberben sok félelem él a mássággal szemben, hisz az ismeretlen, és mint ilyen, ellenérzést kelt. De, az élet bármely területén, amint ezt el merjük engedni, csodák nyílnak ki, és rengeteget tanulunk együtt.
Tehát a közös pontok, ahol kapcsolódunk.. ezekre szeretném a figyelmedet irányítani. Mert ha engedjük, hogy tanítson az élet, letisztul minden más.

Természetesen nem mindannyiunknak van dolga az eltérően fejlődő, különleges ellátást igénylő embertársainkkal - a lényeg számomra a kapcsolódás ősi igénye, az a mélyen derengő emlék, hogy egymástól elszigetelt létezésünk nem az eredetileg természetes létforma. Annak felismerése, hogy a legtöbbet komfortzónánk elhagyásával tanulhatunk.
Az én életemben úgy tűnik, annak van kiemelt fontossága, amire a gyermekek tanítanak -vagy a gyermekiség, bárkiben. Számomra ezt jelenti az együgyű. Ez az, ahonnan kiindulunk, és ahova visszatérhetünk.

És igen, mindennek szoros köze van egymáshoz - sejted kicsit, hogyan?